Most, hogy az ünnepek első “felvonása” véget ért, így a hosszú kihagyás után én is jelentkezem egy hamisítatlan szilvesztert váró poszttal, úgyhogy remélem készen álltok, mert ezt biztosan imádni fogjátok! Jöjjenek a részletek!
További receptekért, ötletekért, kövessétek a blogot Facebookon is!
Hozzávalók
1,5-2 kg csirkeszárny
kb. 3 dl étolaj
2-3 kiskanál majoranna
2 kiskanál őrölt fekete bors
5-6 kiskanál fűszerpaprika
2 kiskanál szerecsendió
Elkészítés
A pácot egy tálban kikeveritek, úgy hogy könnyen kenhető legyen, majd bevonjátok vele a csirkeszárnyakat. Ha ez megvan akkor berakjátok a hűtőbe, pihenni 1-2 órára. Utána pedig 180-200 fokra előmelegített sütőben, és egy sütőpapírral kibélelt valamint alufóliával fedett tepsiben kb. 50 percig sütitek. Ameddig sülnek a szárnyak álljatok neki az isteni kólás BBQ szósznak.
Hozzávalók
egy kis fej vöröshagyma
3-4 db babérlevél
kb. 5 dl kóla (normál)
néhány csipet őrölt fekete bors
egy kevés chili pehely vagy chili paprika (ízlés szerint)
kb. 2 dl ketchup
kb. 20-30 ml Worchester-szósz
Elkészítés
A vöröshagymát egy kevés olajon megpirítjátok, ameddig átlátszóvá nem kezd válni. Ha megvagytok mehet hozzá a kóla és a babérlevél. Folyamatos keverés mellett addig kell “főzni” ameddig kb. 3 decire nem zsugorodik a mennyisége. Ha ezzel készen vagytok, akkor mehet hozzá a ketchup a Worchester-szósz, valamint egy kevés bors, és ízlés szerint a chili pehely. Még egyszer jól forrjon fel, és kb. még 10-15 percig főzzétek. Ha megvagytok akkor szűrjétek le (egy normál tésztaszűrő is tökéletes erre) és már készen is van a hamisítatlan házi barbecue szósz, amivel biztos, hogy mindenkit el fogtok kápráztatni.
A csirkeszárnyak, ha elkészültek akkor szépen locsoljátok meg őket a BBQ szósszal és dobjátok be a sütőbe 180 fokon kb. még 15 percre. Ezután pedig már tálalhatjátok is.
Tanács: Ha marad a szószból akkor mártogatósnak isteni a hasábburgonyához is, de a csirkeszárnyat is fel lehet vele dobni! 🙂
A híres csirkés gyorsétteremben tett kirándulások alkalmával már sokan kóstolhattátok a káposztasalátát. Nos, ha igen azért, ha nem akkor pedig azért kell kipróbálnotok ezt a receptet. Ugyanis, az a jó hírem van számotokra, hogy többet nem kell elmennetek otthonról ezekért az ízekért, hanem bármikor el tudjátok készíteni saját magatok is.
Hozzávalók
1 fej fehérkáposzta
4 db sárgarépa
2 fej vöröshagyma
kb. 25 dkg kristálycukor
kb. 1-1,5 dl étolaj
20-30 ml almaecet (normál ecet is használható)
kb. 4-5 kiskanál tárkony
kb. 500 ml majonéz
Elkészítése
Keverjétek össze egy nagy tálban az olajat a cukrot, és a felaprított hagymát. Ha ezzel megvagytok a tárkonyos almaecetet is adjátok hozzá. Keverjétek jól össze az egészet a majonézzel. Ha ez megtörtént mehet hozzá a lereszelt káposzta és répa. Az egészet jól dolgozzátok össze, és egy éjszakát hagyjátok állni a hűtőben. Másnapra készen is lesztek a tökéletes káposzta salátával.
A képen látható módon, tálalhatjátok, egy kis hasábburgonya, és valami finom sör társaságában! 🙂
Jó étvágyat! 🙂
Elkészítési idő: 60-70 perc