Mivel óhatatlanul közelednek az ünnepek, és már mindenki legalább háromszor felírta, áthúzta és javította az ünnepi menüt, most hozok nektek egy könnyű, ízletes és gyors receptet, amivel remélhetőleg sokatokat arra sarkallak, hogy némi korrekciót végezzetek a karácsonyi bevásárló listátokon. Jöjjenek a részletek!
Aszalt szilvával töltött csirkemell, kéksajtos diómártással
Hozzávalók
kb. 60 dkg csirkemell filé
1-2 evőkanál vaj
egy zacskó aszalt szilva
fűszerek (só, színes bors)
1 db újhagyma
Elkészítés
A csirkemelleket, vágjátok először csak félbe, majd pedig lehelet vékony szeletekre. Ezekbe a vékony szeletekbe könnyedén bele tudjátok forgatni az aszalt gyümölcsöket, ahogyan a képen is látjátok. Ha ezzel megvagytok akkor mehet a vajjal kikent tepsibe, némi apróra vágott újhagyma társaságában. Nagyjából 20-30 percig süssétek fólia alatt olyan 180 fokon, majd a fóliát levéve, még egyszer ennyi ideig tudjátok teljesen készre sütni. Figyeljetek arra, hogy mennyi zsiradékot enged a hús, valamint, hogy a teteje nehogy megégjen. Ameddig sül a húsotok, addig neki is kezdhettek a kéksajtos diómártásnak!
Kéksajtos diómártás
Hozzávalók
5-6 szem dió
10-15 dkg márványsajt
kb. 150-200 ml főzőtejszín
fűszerek (bors, szerecsendió)
Elkészítése
A diókat durvára darabolva, egy kevés vajon megpirítjátok. Ha a diók megpirultak. hozzáadhatjátok a tejszínt. Figyeljetek arra, hogy közepes fokozaton csináljátok, mert a tejszín nagyon gyorsan “összeugrik”. A tejszín után rögtön mehet hozzá a márványsajt, ezt szépen felolvasztjátok, egy kis szerecsendióval, meg borssal még fűszerezitek, és már készen is vagytok.
Normál rizzsel tálalhatjátok. Egy egyszerű, de nagyon finom, és nem mellékesen az ünnepi alkalomhoz illő finomságot kaptok! 🙂
Jó étvágyat! 🙂
Elkészítési idő: kb. 50-60 perc
További receptekért, ötletekért, kövessétek a blogot Facebookon is!




Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: